A Lenti Városi Könyvtár adventi programsorozatának részeként került bemutatásra a vármegyei Szivárvány Integrált Szociális Intézmény magyarszerdahelyi és bázakerettyei lakóinak alkotásaiból álló „Művészet és terápia” című kiállítás.

A tárlaton a művészetterápiás és fejlesztő foglalkozásokon készített kerámiákat, festményeket, fotókat, szőtteseket, kosárfonatokat és dísztárgyakat tekinthetik meg érdeklődők. 
A kiállítás mellet lehetőség volt arra is, hogy az érdeklődők megvásárolják a a lakók által készített egyedi, kézműves termékeket.  

Horváth László köszöntőbeszéde

A megnyitón Horváth László, a város polgármestere mondott köszöntőt és szólt arról, hogy a kiállított munkák amellett, hogy tükrözik az alkotók érzelmeit, technikai tudását, egyben egy-egy történetet is elmesélnek. 

Gyurics Réka tárlatmegnyitó beszéde

Ezután Gyurics Réka, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének szociális referense nyitotta meg a tárlatot. Elmondta, hogy az esemény a művészi élményen túl azt a célt is szolgálja, hogy a helyi közösségeket közelebb hozzák a szociális ellátórendszerhez, a fogyatékossággal, vagy pszichés betegséggel élőkhöz, s megmutassák, hogy az intézmények falai között milyen tartalmas szakmai munka zajlik, milyen értékes, tehetséges lakóik vannak, akik megérdemlik azt, hogy ilyen lehetőségeik legyenek, mint ez a kiállítás.

Kiállított alkotások

A Szivárvány Integrált Szociális Intézmény tíz településen, 22 ellátási helyszínen több mint 400 férőhellyel rendelkezik. Az intézmény fogyatékkal élő személyeket és pszichiátriai betegséggel szenvedőket lát el különböző formákban. A kiállításon megtekinthető alkotásokat a terápiás és fejlesztő foglalkozásokon készítették el az ellátottak. A termékek egyediségükkel bárhol megállják a helyüket. 

Tompagábor Kornél méltatja a kiállítást

Végül az alkotásokat és az alkotók munkásságát Tompagábor Kornél rendező, a Kvártélyház Szabadtéri Színház igazgatója méltatta, aki a bázakerettyei intézményben az ellátottak 24 fős színjátszó csoportját vezeti. A kiállítás január 2-ig tekinthető meg.