Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) által alapított Göllesz Viktor-ösztöndíj egyik idei díjazottja intézményünk lakója, Molnár József, aki az önérvényesítés kategóriában részesült elismerésben.

Az ösztöndíjat minden évben olyan 14–35 év közötti, értelmi fogyatékossággal élő fiatalok kaphatják meg, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a tanulás, a munka, a sport, a művészet vagy az önérvényesítés területén. A program célja, hogy elismerje a fiatalok tehetségét, támogassa fejlődésüket, és segítse társadalmi beilleszkedésüket.

Gyene Piroska, Molnár József, és Kövér László a díjátadásonA díj átadására ünnepélyes keretek között került sor, ahol az ösztöndíjakat Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke adta át.

Molnár József részére átadott Göllesz Viktor-ösztöndíj

Molnár József elismerése különösen nagy öröm intézményünk számára, hiszen az önérvényesítés kategória olyan fiatalokat ismer el, akik példát mutatnak társaiknak az önállóság, az érdekképviselet és a közösségi aktivitás terén. Az ilyen elismerések nemcsak az egyéni teljesítményt értékelik, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy a fogyatékossággal élő emberek képességei és sikerei szélesebb körben is láthatóvá váljanak.

Díjátadás

A Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye Sólyom Otthon lakójának szívből gratulálunk a rangos elismeréshez. További sikereket és kitartást kívánunk céljai megvalósításához!