"Művészet és terápia” címmel, az idei évben immár második alkalommal nyílt kiállítás október 16-án a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala vármegye magyarszerdahelyi és bázakerettyei lakóinak alkotásaiból. A tárlaton a művészetterápiás- és fejlesztő foglalkoztatás keretében készült kerámiák, festmények, fotók, szőttesek, kosárfonatok és dísztárgyak kerültek bemutatásra, ezúttal Zalaegerszegen az Art Mozi Galériáján.

A Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye hat telephelyén folyik fejlesztő foglalkoztatás, összesen 75 fő bevonásával. A szakmai munka azonban a Kilátó Szolgáltató Központ Magyarszerdahely és az Aranyág Otthon Bázakerettye telephelyeken kiemelkedő ezen a téren.  
Az intézményben dolgozó kollégák szemléletmódja, kreatív hozzáállása, elköteleződése és hivatástudata, magas szintű szakmai tudása a legfőbb kulcsa az itt folyó foglalkoztatás eredményességének. A foglalkoztatás során a szocioterápiás- és fejlesztő pedagógia módszereit alkalmazzák, minden esetben az ellátottak hozott és fejleszthető készségeire, a környezeti adottságokra, szokásokra, hagyományokra építenek. 

A kiállítás megnyitóján Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltség igazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy minden ilyen esemény ünnep számukra, ahol meg tudják mutatni a náluk élő tehetségeket, a kreatív alkotásokat és persze azokat a tárgyakat is, amelyek az intézményeikben – különböző kreatív műhelyek, vagy fejlesztő foglalkoztatás keretében készülnek.

Zimborás Béla, Balaicz Zoltánné, alkotók

A kiállítást Balaicz Zoltánné, a kiállítás védnöke nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy ezek az alkotások egyediek, amelyeket gondos odafigyeléssel készítenek alkotóik. Olyan remekművek, amelyekben fellelhető az ellátottak kreativitása, látásmódja, mindennapjaik, az életük. Kiemelte, hogy mindannyiunk feladata és felelőssége a fogyatékosságról alkotott szemléletmód tudatos, pozitív irányú alakítása, hogy az épen és fogyatékkal élők kerüljenek közelebb egymáshoz, a fogyatékkal élők egyenlő méltóságúnak és egyenrangúnak érezzék magukat környezetükben, a társadalomban.

Alkotások

Alkotások

Alkotások

Alkotások

Alkotások

Alkotások

Alkotások

Alkotások

Alkotások

 

A kiállítás 2023. november 10-ig tekinthető meg az Art Mozi galériáján.

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmszivarvanyotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.