A Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye Kivi Szolgáltató Központja október 31-én tökfaragó versenyt szervezett Becsehelyen fogyatékkal élő és pszichiátriai beteg ellátottak számára. A töklámpások faragására a Mindenszentek ünnepéhez kapcsolódó tematikus hét záróprogramjaként került sor.

A harmadik alkalommal megrendezett eseményen a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye, a Remény Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye Kéthely, a Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye Segesd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza - Domb Otthon Zalaapáti támogatott lakhatást biztosító lakóotthonainak ellátottjai, a Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ és a Zala Vármegyei Kirendeltség munkatársai vettek részt. 

Tökfaragó verseny

Tökfaragó verseny

Tökfaragó verseny

A rendezvényen elsőként Zimborás Béla, a Zala Vármegyei Kirendeltség igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy a támogatott lakhatásban élők aktív részesei legyenek a helyi közösségnek, tevékenyégükkel színesítsék azt, ez a rendezvény is erősíti ezt az integrációt. Az igazgató megköszönte továbbá a helyi önkormányzatnak, hogy ismételten biztosították a helyszínt, valamint, hogy egy csapattal képviseltetik is magukat a rendezvényen. 
Ezt követően Keszei Erika, a szervező intézmény megbízott intézményvezetője ismertette a Mindenszentekhez kapcsolódó ünnepkör eredetét, történetét, majd tartalmas délutánt kívánt a résztvevőknek.

Tökfaragó versenyen készített díszek, alkotások

A kifaragott alkotások kiállításra kerültek és a zsűri értékelése alapján a „legrémísztőbb tök”, a „legkreatívabb tök” és a „legviccesebb tök” kategóriában okleveleket adtak át. A legkreatívabb alkotást a muraszemenyei Vérehulló fecskefű csapat, a legrémísztőbb tököt a bázakerettyei Transylvania csapat, a legviccesebbet a lenti Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ Tök-mag csapata faragta.

A programot vendégelőadók műsora színesítette.

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmszivarvanyotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.