Intézményünk, az Újudvaron található VadUdvarral együttműködve különleges élményben részesítette telephelyeink lakóit.

Alpakák, kis nyulak, kacsák, libák, kecskék simogatására, etetésére volt lehetőség a gazdaságban. Bár nem mindenki tudott személyesen eljutni Újudvarra, az élmény nem maradt el, hiszen a szolgáltató kitelepült, és helybe vitte az állatokat azokra a telephelyekre ahonnan nem tudtak ellátottjaink kimozdulni.
A Bázakerettyén, Muraszemenyén, Pölöskefőn így közvetlen közelről találkozhattak a lakók a barátságos állatokkal. A simogatás, az etetés és az állatok közelsége sokak arcára mosolyt csalt, felszabadult beszélgetést és közös élményt teremtett. A programba alpakák sétáltatása is szerepelt, amely igazi különlegességnek számított.
A foglalkozások során nemcsak az állatok adtak örömöt, hanem a közös játékok és a szabad, természetközeli hangulat is. Az élményteremtés és az együttlét segítette a kapcsolódást, erősítette a közösséget, és sok lakó számára felejthetetlen napot jelentett.
Köszönet illeti a VadUdvar csapatát, és valamennyi kolléga munkáját, hogy rugalmasan alkalmazkodtak lakóink igényeihez, és házhoz vitték a programot.

Vadudvar rendezvény

Vadudvar rendezvény

Vadudvar rendezvény

Vadudvar rendezvény

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmszivarvanyotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.