Kedves Érdeklődő!

Köszöntöm Önt a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye honlapján.
Az Intézmény elsősorban Zala megye közigazgatási területéről fogad fogyatékos és autista személyeket, illetve pszichiátriai betegeket. 
Magyarszerdahely székhellyel, integrált intézményként nyolc településen látunk el - bentlakásos intézményekben, lakóotthonokban, támogatott lakhatásokban és szolgáltató központokban – szociális ellátást igénylőket.
Szakosított és alapellátást nyújtó telephelyeinken egyaránt elsődleges feladatnak tekintjük lakóink teljeskörű, jogszabályban előírt ellátásán túl az emberi méltóság és a minőségi, élményekkel teli élet biztosítását, ezzel egyidejűleg intézményi kereteken belüli otthon kialakítását. Ennek érdekében biztosítunk térítésmentesen és térítéssel igénybe vehető szolgáltatásokat, szolgáltatás elemeket és fejlesztő foglalkoztatást. Munkatársaimmal közösen célul tűztük ki lakóink autonómiáját figyelembe véve a szabadidejük normalizált eltöltését, a különböző terápiás tevékenységeken keresztüli integrációjukat. Törekszünk a minket választó kliensek - lehetőség szerint - egyénre szabott kiszolgálására, mind az igénybe vevők, mind a hozzátartozók megelégedésére.

Amennyiben valamely szolgáltatásunk iránt érdeklődik vagy arra irányuló igénye merül fel, keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken.

Vizlendvai-Balassa Evelin Katinka, intézményvezető

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmszivarvanyotthon.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.